Thursday, January 27, 2011

Szakadás - mert más vagy mint a többség

A Szent Szellem munkálja a megtérést és a hitet az ember életében. Ő az aki újjászül minket és lehetünk az Isten gyermekei. Itt történik egyféle szakadás, amikor elszakad az ember azoktól, akik nem értik és megbotránkoznak a változáson ami végbe ment az ember életében. Jézus mondta, hogy meghasonlást támaszt még a családokban is. Péter prédikálta is, hogy "szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől." Mi nem élhetünk úgy mint a világ. A megtérés által van változás az ember életében. Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy az ő népét magszabadítsa az ő bűneiből. Nyilvánvaló kell legyen egy ember életében a változás. A Jézus Krisztussal való találkozás, az igazság megismerése után az ember élete teljesen más lesz. "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."
Sajnos ma egy olyan evangéliumnak van népszerűsége, amelyben mindenkit el kell fogadni olyannak amilyen - és mindezt a szeretet leple alatt. Jézus és az apostolok nem ezt hírdették. Inkább azt, hogy változtassátok meg életeteket, higgyetek Jézus Krisztusban, aki életét adta miérettünk. Fontos megérteni, hogy az én bűneimért Jézus a halálba ment. Ez volt az egyedüli útja annak, hogy engem megszabadítson és boldoggá tegyen. Jöjj Őhozzá és bízz benne, meglátod az életed teljesen megváltozik, és akkor... megvetnek, kiközösítenek, azt fogják mondani rólad, hogy többre tartod magad másoknál. Tulajdonképpen akkor látszik meg az igazi változás, amikor az emberek elkezdenek felfigyelni, hogy mi lett veled? Kevesen lesznek akik talán megértenek. Viszont kötelességem elmondani, hogy mi történt az életemben.
Itt egyértelműen kimondhatom, hogy a Szent Szellem munkálja a szakadást...
Sajnos jelenleg az egyházakban nagyon sokan vannak olyanok, akik életében nem látszik a változás. Próbálják utánozni a keresztyén eszméket (mert látnak benne értéket) de rájönnek, hogy igazából nem megy. A gond, hogy nem ismerik be és ezért az egész vallásosság olyan mint egy "álarcosbál". Képmutatóan próbálják mutatni azt, ami nincs. Tisztelet a kivételnek. Vannak olyan keresztyének, akik a szellemi élet területén nem fejlődnek. Több éves múlttal rendelkező keresztyének még mindig a gyermeki szinten mozognak - nincs győzelmük és kevés bibliai ismeretük van. Ha valakit Isten többre vezet (betölt az Ő Szellemével) - ott van az ilyen emberben a buzgóság, a bátorság, az erő. Ugyanakkor másképp kezdi érteni az Igét és új látásokat nyer Istentől. Kérdezem ez nem vezet szakadáshoz? Ugyanúgy - a "langyos" életű keresztyén, akinek több a kényelem és a privát érdek, mint az Úr munkája - az ilyen túlbuzgót ki fogja közösíteni. Mindenfélével elkezdi vádolni (hogy büszke, nincs benne szeretet, forrófejű stb.) és nem tudja megérteni. Idézem Pál szavait: "a nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti..."
Megint azt kell mondjam, hogy a Szent Szellem azzal, hogy egyeseket betölt és megújít újból szakadást okoz.
Nem gondolkozhatunk emberi módon. A Biblia mindig is különbséget tesz az Ő népe és a világ között, a szellemi ember és a testi (érzéki) ember között, hívő és hitetlen között, a szent életű és a bűnös között.
A gonosz munkája, hogy ködösítsen és elmossa a határokat. (Nem a felekezetek közötti különbségre utalok) Az ördög hazugságban akarja tartani az emberiséget. Azt akarja bemutatni, hogy nem lehet egyik különbb mint a másik, mindenki egyforma. Azt hiteti el veled, hogy ma nincsenek igazi szentek. Mindenki egyformán bűnös és ezért mit akarsz te bizonyítani vagy különcködni?
A Biblia pedig azt tanítja, hogy a Szent Szellem az embert megváltoztatja és szenté teszi. Kellenek ma a hiteles szent emberek - akikről Pál azt írja: "Mindazokat, akik kegyesen (szentül) akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják."
Vállalod a szakadást? Hogy ha kell elhagyod a kényelmes és biztonságosnak tűnő búvóhelyedet és megvallod Jézus Krisztust. Nem játszod tovább a keresztyénnek tűnő életet, hanem rábízod magad a Názáreti Jézus Krisztusra.
Majd meglátod, hogy szakadnod kell...

37 comments:

barát said...

Kedves Gyuszi és Mindenki
Eddig csendesen figyelemmel követtem az írásokat és a kommenteket, de most úgy látom, hogy szólnom is kell. Biztosítalak róla, hogy nem vezérel semmilyen rosszindulat személyeddel szemben. Nem látom helyesnek azt az irányt, amit ebben a bejegyzésben képviselsz a szakadással kapcsolatban. Az igaz, amit Péter mond, hogy: "szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől", de ez nem ugyanaz, minthogy elszakadj azoktól, akik nem a gonosz nemzetséghez tartoznak, csak "nem értik" a változást. Igaz, hogy Jézus beszél a családon belüli meghasonlásról, de olyan esetben, amikor valaki megtér, és a meg nem tért rokonai ellene támadnak. Jelen esetben ez nem áll fenn.
Azt mondod, hogy ha valakinek elkezd megváltozni az élete, mert Krisztusban új teremtéssé lett, az megvetik, és kiközösítik. Ne haragudj nem emlékszek ilyen esetre, ne mondd azt, hogy a tied ilyen.
Az a kijelentésed, hogy a Szent Szellem munkálja a szakadást, enyhén szólva meredek. Ha a bűntől való elszakadásról van szó, akkor igen. Itt azonban másról beszélsz. Elfogadom azt, hogy sokan vannak Isten népe között olyanok, akik erőtelenek a hitben. Olyanok is, akik langyosak. Olyanok is, akik már tanítók kellene legyenek, de még mindig a tej italára vannak szorulva. Elismerem, hogy ilyen körülmények között nem könnyű a lelki munka végzése. De az az Isten aki téged elhívott arra a szolgálatra, hogy ezeket az embereket neveld és tápláld, nem gondolom, hogy arra bátorítana, hogy elszakadj tőlük. Mivel itt nem a világról, hanem a hitben testvérekről van szó (akkor is, ha erőtlenek) hadd mondja meg az Ige, hogyan kell hozzájuk viszonyulni: "Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk" (Róm 15,1). A Messiásról így beszél a próféta: "Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti" (És 40,11). Majd maga az Úr Jézus így nyilatkozik: "Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért" (Jn 10,11). Az Úr Jézus azokért (is) adta az életét, akikre te felettébb negatív előjellel utalsz. A juhok elszélesztése a farkas feladata, és ezt is az Ige mondja (12. v.).
Hogy vannak-e, kellenek-e szent emberek? Istennek mindig voltak szent emberei, és vannak is. Voltak, és vannak olyanok, akik üldöztetésben is részesültek. De voltak és vannak olyanok, akik a szenvedést és a próbákat alázattal viselik, lehajtják fejüket és odatartják a másik arcukat is ha kell. Jézus is így tett: "szenvedvén nem fenyegetőzött" (1Pt 2,23). Ez a lelkület biztos Isten munkája.
Vajon hogyan vélekedik erről a szakadás elméletről Jézus, aki az övéinek a tökéletes egységéért imádkozott (Jn 17,23)?
Szeretettel
Barát

Unknown said...

Kedves "barát"-om
Igazat adok neked. Lehet meredeken fogalmaztam, és tény hogy a Szentlélek az egységet munkálja de nem mindenkivel és bármi áron.
Más különben arra akartam útalni a bejegyzésben, hogy ha valaki szentül akar élni (és buzgóbban) akkor azt rossz szemmel nézik.
Világosan mondja Pál az utolsó időkben milyen lesz a többség (és itt nem a világról beszél) "kegyesség látszata erő nélkül". Ez látszik vagy csak én látok rosszul? Azért olyanok a gyülekezeteink amilyenek! (lásd. Laodicea) Ne próbáljuk már a rosszra, a közömbösre és passzívra azt mondani, hogy jó - csak a békesség kedvéért.
Sajnos oda jutottunk, hogy csak beszélünk a jóról, a szépről de a gyakorlat...? Ne érts félre, nem gondolok konkrét személyekre de maga a rendszer.
Valószínű azt hírdeted, hogy azok részesülhetnek a kegyelemben akik akarják. Ez még igazabb azokra is akik a gyülekezetben vannak. Nem hordozhatom az erőtlen erőtlenségét, ha ő nem akarja. Mert nem is gondolja magát erőtlennek és kérdezem az ilyen mit akar?
(Itt nem szeretnék általánosítani) De sajnos hogy vannak, akik abszolút nem az ébredést, vagy a szent életet akarják, hanem a hagyományokat őrizzük és a szokásainkat. Egyesek ezeknek megrögzött hívei. Mi a tennivaló ilyen esetben? Ők közösítenek ki téged és ezért nem vállalják sokan a másságot, mert meg lesznek bélyegezve, ezért inkább meghúzzák magukat. Mindegy, hogy a közösségi alkalom milyen, van-e fejlődés, növekedés, van-e egyáltalán Ige prédikálva vagy csak "politika" esetleg más egyház szapulása. És úgymond aki többre akarna jutni azt le kell hűteni, mert a Lélek az egységet és békességet munkálja.
Nem így ismerném Pált vagy Pétert. Ők igazi forradalmárok voltak. A SzentSzellem általuk felforgatott mindent ahol megjelentek. Talán ma is erre lenne szükség - Jézus kemény szavaira "jajj néktek képmutató írástudók és farizeusok..."
Nem könnyelműen írom ezeket és nem vagyok felületes, fáj a helyzet de rájöttem, hogy mi nem a rendszert kell mentsük (nem a baptizmust) hanem a Krisztus menyasszonyához kell tartozzunk. És az nem egy egyház. Az Isten országát kell építenünk, ami nem egy könnyű feladat - kerülünk veszélybe, mint Pál, itt is ott is, meg hamis atyafiak között is.
Nem tudom mennyire voltam érthető, valószínű, hogy sokmindenen lehetne még vitatkozni, de nem ez a célunk.
Imádkozzunk egymásért és legyünk készek az ébredést fogadni... Ámen!

Unknown said...

Valahogy eképpen zajlódhatott le a Mennyben is az első forradalom. Gondoljunk bele egy idilli környezet, szerető Isten, és mégis kitört a forradalom. Mert volt egy lázadó, aki képes volt fellázítani az angyalok 1/3-át. Világosság angyala volt, először még hihetőnek is tűnt amit mondott, egy szent angyal volt, szinte tökéletes, de elég volt egy kis nagyra vágyás aztán egyre nyilvánvalóbbá lett a gonoszság rajta. Ne felejtsük el, hogy Gyuszipásztor valamikor még azt mondta, hogy ő nem akar szakadást, most meg az ellenkezőjét állítja. Szakadást akar. Tönkretenni egy felekezetet. Megrendíteni sok keresztény hitét. Ha valóban itt lenne Jézus ezt tenné??? Ha valamikor ez a forradalom megtörtént a Mennyben, akkor mennyivel inkább hatalma van a Sátánnak a Földön. Testvérek vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy kit követtek!

Maresz said...

Csak egy idézet, amit nemrég olvastam:

"Van egy alapszabály:
Soha nem azzal van a gond, ha esetleg bajba kerülsz.

Kizárólag azzal, ha utána nem deríted ki, hogy MIÉRT kerültél abba a helyzetbe.

És azzal, ha nem hozol döntéseket, hogy ezentúl HOGYAN teszed a dolgaidat, hogy ne kerülj ismét bajba."

És egy vers:

A legyőzhetetlen

A fű nem zokog, ha rálépsz,
kő sem kiált, ha rúgja lábad:
lásd, milyen töretlen-erős
a legyőzhetetlen alázat.
(Venyercsán László)

Csaba said...

Kedves Sándor!
Előszőr is azt látom benned,hogy a fenti commentedet nem a Szentlélektől vezettetve irtad.Ebben teljesen biztos vagyok.Ezt azért irom neked,mert néha nekem is hasznomra van,ha megmondják szemembe hianyosságaimat.El kell hinned,hogy téged sem szeret jobban Isten,mint Gyuszit vagy akarkit ezen a világon.Nem forgathatod ki Gyuszipásztornak irásait,mert előbb-utobb felelni fogsz ezért és,ahogy az igeből tudjuk,olyan mértékkel mérettetűnk meg,amilyennel másokat mérunk.A szakádas fogalma relativ,ezt te is tudod.En is ugy vallom és hirdetem,hogy a Krisztuskovetőknek el kell szakadniuk a buntől,a vilagtol,az erkőlcstelen viselkedestől,a kepmutatástol és minden olyan dologtol,ami Isten és az ember kőzé kerűlhet.
Probáld meg a kovetkezőket magad elé képzelni és sokmindent megértesz: Baptista gyulekezet tagjaként tanitásokat hallgatsz a Szentlélek-keresztségről,megérted ennek fontossagat,elkezdesz imadkozni (esetleg valaki kezratétellel imadkozik érted)és betőlti az életedet Istennek drága Lelke.Elkezdesz más nyelveken imádkozni,vagy profetálni...Hogyan számolnál be erről a gyüliben?Szerinted hogyan fogadnák?
Ne nézd egyoldaluan a dolgokat.Amennyiben nem tudod ugy szeretni Gyuszit(vagy masokat),mint magadat,piszkald ki a szálkácskádat a szemecskédből.
Testvéri szeretettel...Csaba.

Unknown said...

Kedves testvéreim,
volt egy bejegyzésem aminek azt a címet adtam "sokan félreértenek".
Kérlek benneteket, ne értsetek félre, ne magyarázzátok ki a szavaimat és ne előítélettel kezeljétek a dolgokat.
Kedves Sándor első sorban arról amit te idézel a mennyei lázadásról nincs pontos Bibliai leírás. Jó a fantáziád, de nem biztos hogy teljesen alá tudod támasztani igékkel. (mindegy)
Azzal viszont, hogy a szakadásról mi a véleményem az világos. Nem én akartam szakadni, ha ezt terveztem volna akkor előzőleg nem írtam volna (tudomásom szerint nem vagyok tudathasadásos).
Azt állítom, hogy aki felvállalja a másságát azt kiközösítik.
Engem kizártak az egyházból, ami elég drasztikus eljárás, de ezért nem fogok se keseregni, se másoknak hízelegni.
Valahol látom, hogy az egésszel a cél az lett volna, hogy egy kicsit ilyesszünk rá, majd meghúzza magát. Valószínű nem igazán számítottak erre. Még egyszer mondom nem érzem magam hibásnak, se bűnösnek. Tudom az elhívásomat és valamennyire látom az egyházak állapotát.
Olyan ez az egész mint mikor egy sűlyedő hajón a kapítány azzal foglalkozik, hogy egy bizonyos hajós legény egyenruhájában van-e vagy nem.
Kedveseim jó irányba megyünk? Valóban ahogy Sándor idézi egy "idilli környezetben" vagyunk? Ha igen akkor valóban én egy tökéletlen ember vagyok, egy szélhámas, egy őrült, valóban egy tévtanító, aki csak a bajt keveri. De ha igazam van és valóban szánalmas helyzetben van az egyház, akkor kérdezem kedveseim miért nem kiáltunk, miért nem harcolunk a passzívitás, a közömbösség, a fásultság, a vallásosság ellen? Mit fog mondani az Úr Jézus? Talán ezt: "tudtad te gonosz szolga és mégsem..."
Az Ige fényében látom, hogy ki az ellenségem. Nem adom fel a harcot. Küzdeni fogok és hirdetni fogom az igazságot. Harcolni fogok minden gonoszság és csalás ellen. Ha egyedül maradok is tudom, hogy az Úr velem van. Ha valamivel meg tudtok vádolni vagy valamit rám tudtok bizonyítani akkor kérem szóljatok.
Maradok testvérük mindazoknak akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust.

Zolikrisz said...

Kedves testvereim.
Csupan a Csaba teso kommentjehez szertnek,hozzaszolni.
Bizonysagkent leirom,hogy velem ez hogyan tortent.Egy idos testverunk hazanal imaestre kaptam meghivast,ahol az Ur-nak lelke nagyon megerintett.Nem tudtam hogy mi ez de imadkoztam az Ur-hoz,hogy ez nekem is kell.Nehany honap elteltevel reszt vettem egy imahetvegen(roman Gyulibe)ahol az Ur megkeresztelt az O Szent Lelkevel engem is tobbek kozott.Amikor beszeltem errol masoknak sokan elcsodalkoztak ,masok pedig nem ertettek az egesszet.Azt ereztem,hogy beszelnem kell masoknak is a Szent Lelek erejerol,vezeteserol,munkajarol es nem pedig csak ugy a szonyeg ala seperni es elfelejteni!Sokan el akarjak takarni az egesszet,de batoritok mindenkit aki erezte az Ur jelenletet,hogy beszeljunk,tanitsunk rolla,mert ha nem most akkor mikor? En nagyon szeretnem,hogy minnel tobben legyenek a Szent Lelek altal megkeresztelve es erezzek meg ,hogy mit jelent az Ur kozeleben es jelenleteben lenni...
Testveri szeretettel...Zolikrisz

valaki said...

egy kérdés amit már feltettem, de nem kaptam vagy nem vettem észre hogy volt rá válasz.
mit jelent a Szent Lélek keresztség?
van-e különbség a közzött hogy valaki azt mondja hogy a Szent Lélek vele van, vagy hogy részesült a Szent Lélek keresztségben? Ugyanaz mindkettő más megfogalmazásban vagy az utóbbi sokkal erőteljesebb?

Anonymous said...

Valakinek:
Ha valóban tudni akarod megtapasztalhatod,ám ha kérdésed mögött valami más van akkor hamarosan hallani fogunk rólad.

valaki said...

kicsit zavar a válasz.nem erre számitottam.de köszönöm a bizalmat.

Csaba said...

Kedves Valaki!
Van nekem egy tanitas-sorozatom a Szentlelek-keresztsegrol David Pawson lelkipasztor eloadasaban (2 cd) es szivesen eljuttatom neked.Az eloado nem kispalyas,utananezhetsz a neten.Tudomasom szerint baptista lelkipasztor.Amennyiben segithetek,szivesen eljuttatom neked.
csak irj...janoscsasbakovacs@yahoo.com

Anonymous said...

Valakinek:
Tegnap nem volt elég időm többet írni, ma folytatom:
Ne várd azt, hogy megércsed azt amit más érez vagy át él.
A választ te magad kel átéld ahhoz hogy teljesen megércsed
Addig tedd fel magadba a kérdést mivel voltak ezek a testvérek "Kűlömbek" a PÁL-lal való Találkozás Útán.
Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált,
2. Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
3. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
4. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
5. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.
6. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.
7. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.
8. Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról.
9. Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az Úrnak útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. ApCesl:19

Ezek az Efézusiak megvoltak térve a megtérést átélték,Hirdették, a Lélek Keresztsége nélkűl.
A Pállal való találkozás után át élték a LÉlEkkel valLó keresztséget .
És három hónap vitatkozás után a zsinagógát élhagyva megalapitották az Efézusi gyűlekezetet,MINDEZT AZÉRT MERT A ZSIDÓ EGYHÁZ NEM TUDTA BEFOGADNI A SZENT LÉLEKKEL VALÓ ÉLET TÖBLETÉT,és a Jézus teljes evangéliumát,amig csak János tanitását fogadták el addig nem volt gond ZSidó és ZSidó közt.Sajnos nálunk Baptistáknál is nagyon hasonló a helyzet.
A prófétálással kapcsolatba : hagyományaink szerint nem valami biblikus üzenetet prófétáltak hisz nem lett megörökítve számunkra.DE AZ A "TÉVTANITÓ " PÁL KI ÁLT MELETÖK.ÉS UGY LÁTSZIK NEM TÉVEDETT, VAGY MÉGIS MIVEL HOGY KÉSŐBB KIHALT A GYÜLEKEZETT???????
DE AZT SE FELEDJÜK EL HOGY A KÉSÖBBI SZAKADÁST KÖVETÖEN MA IS ÉLNEK KERESZTÉNYEK IRÁNBA ÉS IRAKBA,KIKNEK ŐSI GYÖKERÜK AZ EFÉZUSÍ GYÜLEKEZETIG NYÚLIK VISZA.

Anonymous said...
This comment has been removed by the author.
valaki said...

Ismét köszönöm a választ.
Mégis van egy különbség az efézusi tanitványok és a mai helyzet között.
Ők nem tudtak arról hogy a Szent Lélek létezik.
azt is felfogtam hogy át kell élni, csak még mindig nem tudom felfogni ha van a két megfogalmazás között különbség.
lehet hogy rosszul gondolkozom és rossz a kérdés.
még egyszer köszönöm a válaszokat.

Csaba said...

Kedves Valaki!
Nem csak efezusban,hanem Samariaban is igy mukodtek a dolgok.Ap.Csel 8:14-18.Innen is meglatszik vilagosan,hogy megtertek,bemeritkeztek es vettek a Szentlelket.Amennyiben tovabb olvasod, megertheted azt,hogy ennek lathato jele volt.Nem irja az Ige,hogy a nyelveken-szolas lett volna a jel de nyilvanvalo,hogy lathato jele volt mivel Simon a varazslo latta,hogy a Lelek igy adatik.En nem ismerek olyan Bibliai iget ami alatamasztana azt,hogy ez mar nem igy mukodik...

Csaba said...

Az en meglatasom szerint a kerdesedre a valasz a kovetkezo:A Szent Lelek nelkul nem juthat el senki igazi megteresre.Ez nem azt jelenti,hogy ha valaki megter,automatikusan betoltekezett Szentlelekkel(vagy megkapta a Szentlelek-keresztseget).A jeruzsalemi,efezusi,samariabeli tanitvanyok HITTEK - MEGTERTEK de meg szukseguk volt valamre,hogy BETOLTEKEZZENEK SZENT-LELEKKEL.Isten Szentlelke elvezette oket az igazi es oszinte megteresre,ezaltal udvosseget nyertek,DE igazi erot akkor vettek,amikor beteljesedtek Szentlelekkel.Amikor megkaptak az Atya igeretet.
A Szentlelek-keresztseg nelkul lehet udvosseget nyerni,de szerintem egy keresztenynek sokkal tobbre van szuksege.Figyeld meg az Ap. Csel.-ben azon tanitvanyok batorsagat(Istvan),predikaciojat(Peter),oromet es kitartasat(Pal)...akik be voltak toltekezve Szentlelekkel.
Szerintem azert van ma annyi erotlen,szomoru,kedvtelen,batortalan kereszteny,mert valami hianyzik...
"Mert tietek ez az igeret es gyermekeiteke,sot mindazoke is,akik tavol vannak,akiket csak elhiv maganak az Ur,a mi Istenunk."

DOULOS said...

Atyámfiai!

Ennyi zavaros teológiai salátát rég olvastam. Bele fogtok gabalyodni a végén.

Lulla said...

Blogger Lulla said...

kedves valaki,
én a saját példámat tudom elmondani.
keresztyén családban nőttem fel, már egész pici korom óta hallom, ismerem az Isten Igéjét. még kisgyermekként döntöttem Jézus mellett, aztán 13 évesen ezt a döntésem megerősítettem, és be is merítkeztem. mégis éreztem, hogy valami hiányzik. 15 éves voltam mikor egy alkalmon dicsőítés közben annyira leszállt az Úr jelenléte, térdre estem, és elkezdtem nyelveken imádkozni. soha azelőtt nem tettem ilyet. ezután egészen megváltozott az Istennel való személyes kapcsolatom. az Igéje annyira megnyílt előttem (azelőtt is rendszeresen olvastam, hittem benne!), személyesen vezetett, tanított, és éreztem a Lélek vezetését, többször kaptam kijelentéseket azóta. azelőtt is meg voltam térve. hittem Istenben. elfogadtam Krisztus áldozatát. de ez valami több volt. erőt adott. nem szeretném állítani, hogy mindenki akit betölt a Szent Lélek nyelveken szól, vagy prófétál. Mindenkinek egyéni az ajándéka. csak elmondtam velem hogy volt. de hallottam nem egy példát, ahol a megtéréssel együtt azonnal betöltekeztek. velem nem így volt.
számomra a Szent Lélekkel való betöltekezés erőt adott, vezetést adott, és élő személyes kapcsolatot, már nem csak én szóltam Istenhez, hanem Ő is rendszeresen hozzám. kialakult a párbeszéd :)

Unknown said...

Kedves testvéreim!

Erről az egész históriáról bővebben olvashattok az alábbi fájlban:

http://rapidshare.com/files/442739040/Levelezes_es_intezkedes_Boros_Gyula_ugyevel_kapcsolatban.pdf

hopeman said...

Kedves Isvan.
A linken nem erheto el semmi.

Unknown said...

Az előző link végződése:

ugyevel_kapcsolatban.pdf

valaki said...

nem tudom ki vagy,
de ostoba cselekedet volt amit tettél.

Anonymous said...

Hogy valaki és István ki én sem tudom de bisztos hogy István olyan baptista akihez eljuthatot egyházunk bizalmas levelezése,"Valaki" pedig olyan teológiát ismerő aki tudja, hogy :"mit jelent a Szent Lélek keresztség?
van-e különbség a közzött hogy valaki azt mondja hogy a Szent Lélek vele van, vagy hogy részesült a Szent Lélek keresztségben?" És még a lévél tartalmáról is sokat tudhat .
NEKEM SEM ISMERITEK KILÉTEMET(MÉG)DE KÖZTÜNK AZ A KÜLÖMBSÉG HOGY BLOGOMAT MEGTEKINTHETITEK ÉS HA SAJÁT ÍRÁSAIMAT ELOLVASSÁTOK LEGALÁBB GONDOLATVILÁGOM EGY RÉSZÉT MEGISMERITEK.
SAJNOS SOK BAPTISTÁNAK FELISMERT BESZÓLÓNAK NEM TUDTAM MEGTEKINTENI BLOGJÁT.
Vigyázz István, mert fenyítésben lesz részed ha megtudják ki vagy.
Valakitől pedig azt kérdem :mi a kulömbség aközöt aki tömlőjében hordja borát és aközöt aki már hasába töltötte borát?

valaki said...

azár
amit én tudok: teologia szempontjából én nem tudom magam beazonositani mert nincs ismeretem.

a bor és tömlő nem jó hasonlat a te szövegkörnyezetedben szerintem.

bennem azért volt ez kérdés,mert nem értettem,miért a Szent Lélek keresztségen van a hangsúly.

visszatérve a blogodhoz.
le van írva: a kommentet levélben fogadja.
és jogos,mert elkerüli a felesleges vitákat.
s hogy viccelődjek is ilyen korán: nem tudom hogy van-e jogod csak úgy átmásolni más blogjáról anélkül hogy az illető szerző bele ne egyezne.

és a kép amit kitettél.
noha nagyon szemléletes, de mivel tudom hogyan történt az eset visszataszító számomra a feltevésed.

na mostmár abba kell hagyjam mert túl sok lett az egyet nem értés.

Anonymous said...

Elgondolkoztam a következő kérdéseken:
Miért oszt meg minket az ami minket össze köt ?
Hiszük és valljuk hogy minden megváltott kereszténynek közössége van a Szent Lélekkel,(vallási felekezetétöl fűgetlenűl) és mégis az aki többet magáénak vall a Szent Lélek ajándékaiból sok esetben nem maradhat azok között akik megelégszenek a kevesebbel, de ugyan ez forditva is igaz lehet.Mi azt mondjuk hogy ez természetes ha egy másik egyházbelivel történik meg , katólikusal, reformátussal vagy más vallásúval,de mi van mikor tőlűnk kénytelen távozni valaki ugyan ezért?
Miért oszt meg minket az ami minket még Istennel is össze köt ?
Van erre logikus válasz?

Unknown said...

Kedves testvéreim "Ahol az Úrnak Lelke ott a Szabadság!"Ahol nincs Szabadság ott felüti fejét a vallásosság ...

Unknown said...

Olvassatok el a Majusi ,, Szeretet,, cimu ujsagot. A 8-AS oldalon van egy jo cikk - ,, Orallok- egy karizmanias csoport,, erdemes elolvasni, tiszta es egyertelmu. Nem kell melle beszelni, a szakadas amit Gyuszi idezett elo a Szalontai gyulekezetben nem az Ur munkaja, erre szamtalan ige van mint pl az 1KOR 1: 10-17.Igy ferkozott be az ordog a gyulekezetbe, es lam sikerult neki sokakat megtevesztve. Sajnalatos dolog hogy vannak olyan emberek akik kepesek a maguk elvuk miatt gyulekezetet es csaladokat szet szakitani, es masoknak fajdalmat okozni, ebbe minden van csak nem szeretet, es marpedig az egyeduli dolog ami a halalon tul is lesz az a szeretet, semmi mas. Az UR aldjon mindenkit es a tevutra teroket vezesse vissza a gyulekezetekbe

Anonymous said...

Sajnalatos dolog hogy vannak olyan emberek akik kepesek a maguk elvuk miatt gyulekezetet es csaladokat szet szakitani, es masoknak fajdalmat okozni, ebbe minden van csak nem szeretet, es marpedig az egyeduli dolog ami a halalon tul is lesz az a szeretet, semmi mas.Ezzel én is egyet értek de a többi írásodfelől magyarázatot várok:
"Nem kell melle beszelni, a szakadas amit Gyuszi idezett elo a Szalontai gyulekezetben nem az Ur munkaja, erre szamtalan ige van mint pl az 1KOR 1: 10-17.Igy ferkozott be az ordog...."
Egy tényhez kötöl hozzá egy igeszakaszt, Bővebben Miért ?
Menyire vannak tév úton a kiszakadt Szalontaiak? Mivel lettek külömbek mint baptista korukban?
"Az UR aldjon mindenkit es a tevutra teroket vezesse vissza a gyulekezetekbe"

OK akár egyet is értek veled hogy a kiszakadtak tévelyegnek, de miért fontos vissza térjenek a gyülekezetbe?
Nélkülök meg áll az Úr munkája?
Vagy annyira hatékony volt a gyűlekezetbe való élet hogy Isten csak ott munkálkodhatot általuk?
Hidd el fáj nekem is az hogy kis baptista magyarságunk tagokra szakad, de az még jobban fáj hogy a "tagokkal" csak akkor foglalkoznak amikor már elvéreztek.
ITT most nem a Szalontaiakra gondolok fő kép,de akkár rájuk is gondolhatok.Mint kivül álló gyanitom azt hogy amig Gyuszi a vezérek hajóira hátulról fujta a
szelet akkor minden jó volt de amikor szemből kezdte fújni a szelett mindjárt baj lett belőle és sajnos ezt megszenvedi egy gyülekezet is mert volt miért kiálljon mellette.Higgyétek el sajnálom hogy így van de mégis én azt kívánom nekik hogy áldja meg őket az Isten, és vezesse őket ! Bárcsak volnának hatékonyabbak mint mi baptisták voltunk az útólsó húsz évben, mi pedig már rég megkellet volna szabaduljunk a szekusok által felnevelt pásztorainktól.
Nem lepődnék meg ha Gyuszi tudna olyat mondani hogy a szakadás előtt személyes nézet eltérései is voltak vezető pásztorokkal.
(habár személyesen nem tudok róla)

SOKKAL SAJNÁLATOSABB DOLOG PEDIG AZ, HOGY VANNAK EMBEREK AKIK SAJÁT CÉLJAIK ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN KÉPESEK GYÜLEKEZETEKET, NÉPEKET SÖTÉTSÉGBEN TARTANI CSAK AZÉRT HOGY CÉLJAIK KIVITELEZHETŐK LEGYENEK, és mi több egy részét velünk viteleztetik ki úgy hogy fel sem fogjuk !!!

valaki said...

tisztelet, azár tisztelet!

kíváncsi lettem volna te, hogy élted volna meg a szekusnevelést.

Csaba said...

"mindenaron szeretet" -ez a slager ma sok gyulekezetben.A szeretet nagyon de nagyon fontos dolog-ezzel tokeletesen egyetertek.Azonban,ha megfigyelitek a Bibliaban,Jezus tanitasaiban,vagy kesobb a tanitvanyok predikacioiban nem a "mindenaron szeretet" a motto.Istennek van egy igen fontos jellemvonasa,amit sokkal kevesebbszer hangoztatunk : AZ IGAZSAG.Jezus is ezt mondta magarol,hogy O az igazsag.Egyertelmu,hogy Jezus teljes volt szeretettel ( Isteni szeretettel ) de a felul emlitett jellemvonasat soha nem hagta at! O csak az IGAZSAG keretein belul elt,munkalkodott,tanitott...Jezus,amikor kepmutatast latott,ravaszsagot,vagy igazsagtalansagot (meg akkor is,ha epp vallasi vezetokkel allt szemben)hogyan viszonyult a helyzethez?("Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok?...
...Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?"...vagy elolvashatjatok azt amikor Jezus megtisztitja a templomot...).
Isten nepe kozott akkor lesz igazi(AGAPE)szeretet,ha Igazsagban jarunk.Maskepp is meg lehet jatszani,de azon soha nem lesz igazi aldas...

Anonymous said...

VAN egy sokakkal fontosabb dolog
Ján 17:21... Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
Ján 17:22 És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:
Ján 17:23 Én ő bennük, és te énbennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.
Egy lenni Istennel, egy lenni a megváltottakkal Isten minden megváltott fiával,és ez az ami a vallásfelekezeti határokat el kel mossa közülünk, sőt össze kellene mossa.
(tibi kiváncsiságodat blogon kivül megbeszélhetyük.)
Azon kívül és e gondolatmenethez kapcsolódva Gyuszihoz van egy kérdésem ,örülnék ha válaszolnál.
A pásztorkodásodban van e olyan dolog amit nem tanítottak a teológián, te magad gyakorlod és biblikus?
Ha ere őszinte választ kapunk lemérhetjük a másság külömbségét és én merem megkockáztatni azt hogy a külömbség lényegtelen, mégis nagy szakadékot csinálunk (csináltunk) belőle.
A választ akár E-mailben is elfogadom.(azar1122@gmail.com)

Evgi said...

Napjainkban az a NAGY problema, hogy mindenki ragaszkodik EGY nagy bibliai temahoz. Egy resze a keresztenysegnek ragaszkodik a "mindig szeretet, mindenaron szeretet" uzenetehez. Erdekes, hogy az Ur Jezus nagyon keveset beszelt a szeretetrol, de annal jobban mutatta tetteivel a szeretet. Ma azonban NAGYON sokat beszelunk rola es NAGYON KEVESET mutatjuk, vagyis pont felforditottuk ebben a temaban a bibliai sorrendet.
A keresztenyseg egy masik resze ragaszkodik az igazsaghoz, helyesen keveset beszelve a szeretetrol, de ugyanugy HELYTELENUL keveset mutatjak a szeretetuket, mint a fentebbi csoport. Az igazsag temaja azonban nagyon elfogultta valt. Mi az Igazsag, vagyis ki az igazsag? Konnyen ramondjuk helyesen, hogy Jezus! De amikor kulonbozo temakban targyaljuk az igazsagot, akkor mar csak reszleges igazsagban hiszunk valojaban, akkor mar csak a temahoz kapcsolodoan a nekunk tetszo igeverseket targyaljuk, es azokat az igeverseket, amelyek ugy tunnek, hogy ellentmondanak a MI SZERINTUNK VALO helyes magyarazatnak, azokat teljesen figyelmen kivul hagyjuk. Ugy tunik, hogy ez az egesz blog ilyen modon targyalja a temakat, ugy a baptista elveket vallo szemelyek, mint a karizmatikusok is pont ugyanazt teszik, mindketto csak a neki tettszo igeket targyalja, a tobbit pedig figyelmen kivul hagyja, egyszeruen felreteszi.
Pedig a TELJES IRAS Istentol ihletett, meg az a resze is, meg azok az igeversek, igereszek is, amelyek ugy tunnek, hogy ellentmondanak az altalunk targyalt magyarazatnak. Es ha tenylegesen ellentmond valamely igeresz a velemenyunknek, akkor csak egy dolog lehetseges: MI ertelmeztuk helytelenul.
Az Ige NEM mond ellent onmaganak, ezert a helyes magyarazat az lesz, amelybe tokeletesen beleilleszkedik az ellentmondasnak tuno ige is, tokeletesen megmagyarazza azt is, amely ugy tunik, mintha ellentmondas lenne.

Anonymous said...

Igen igazad van Evgi, mindenki a másikat akarja meggyőzni hogy nála van a helyes élet mód, hit.Ha egyek volnánk akkor az igazságból többet tudnánk,de addig csak azt tudjuk hogy ki szivűnk választotja.
A kivűl álók pedig látják :ki az Ő SevgiLI sevilen
=szíve választottja, szeretett, kedvelt.
SAjnos mindehez idő kel és mivel én sem tudom ki van a helyesebb úton, inkább munkálkodjunk az egység jegyében még akkor is ha nem egy és ugyan azon házba szolgáljuk Istent ha ugyan szolgáljuk ŐT baptisták és karizmatikusok.
Bárcsak kimonhatná Isten rólunk sevgili sevilen .

Unknown said...

Kedves Azár
Ugy látom, hogy tul sok a köpönyeged és nagyon jól tudod forgatni. Csak vigyázz! - nehogy mind rajtad maradjon és majd nagyon meleged legyen.

Anonymous said...

Lehetséges hogy én köpenyeg forgató
vagyok,de a vén róka nevet nem én válaltam fel, és remélem te sem vállalod fel jellemzőit.
Igen is ha ugy látom Gyuszinak kel "meghúzni a fűllét" megfogom tenni, akkor igen a baptistág pártját fogom fogni mert nekik van igazuk,amikor forditva van forditva teszem, mert igazuk van HA MINKETŐNEK IGAZA VAN AKKOR, SEM EGYIKET SEM, MÁSIKAT BEMOCSKOLNIA NEM FOGOM A MÁSIK JÓ KEDVÉÉRT.!!!!!!!!
ÉS tenni fogom mindezt az IGAZSÁGÉRT semikép sem vallássom jó hírnevéért!!!!(nem érdekel ki vagy ám tele van ez a honlap olyanokkal akik a baptízmust védik teljes inkognitóban,és valóban róka természettel próbálják a máskép gondolkodókat, hívőket,szettépni)
ŐSZINTÉN, "NEVED" MIAT NEM TEKINTELEK SEM RÓKÁNAK SEM BAPTISTÁNAK, SZÁMOMRA TELJESEN SEMLEGES VAGY!

VÁROM A MÁSOK VÉLEMÉNYÉT IS!

tngyorgy said...

Kedves c Viktor. Légyszives ne kampányolj egy ojan pártnak az érdekeiben amejnek nem vagy a tagja, szerintem inkább tisztáznod kéne magadban néhány alapvatö bibliai alap tanitást ami a részedröl nem eggyezik a Baptista hitelvi kérdésekkel mint pl a Mária kultusz. Ja es szerintem kérdezd meg a lelkipásztorodat mert szerintem ugyan ojan véleményel van rollad mint amijen a te véleményed rollunk. Áldjon az Ur!!

tngyorgy said...

Kedves Azár testverem! Nem tudok más kommentet hozzá füzni az irásaidhoz mint azt hogy mindenben egyet értek veled azokban amit le irtál. Isten áldjon családoddal együtt!