Monday, December 27, 2010

A Bibliától idegen dolgok

Sok minden van, amit prédikálunk talán hiszünk is pedig nincs is benne a Bibliában. Csak úgy hagyományból, szokásból, talán ebben neveltek, ezért készek vagyunk másokat meg is vetni, ha másképp hiszi. Pedig ezek ellen is szót kellene emelni és harcolni - és nem csak a "karizmatikus" megnyilvánulások ellen.
Egyértelmű hitelvi elhajlás - pontosabban bibliától való elhajlás - mindaz aminek nincs egyértelmű igei alapja.
Csak egy néhány példát szeretnék említeni:
- Jézus Krisztus lement a pokolba - ennek semmi bibliai alapaja nincs.
- Jézus második visszajövetelkor történő úgynevezett titkos elragadtatás - erről egy alapos és biblikus tanítást olvashatsz (http://szabadosadam.hu/divinity/wp-content/uploads/2010/09/A-TITKOS-ELRAGADTATAS-FIKCI%C3%93JA.pdf)
Még lenne más téma is, amit nem akarok most felvetni, mert lehet vita témát képezné.
Véleményem szerint azért jutott oda az egyház ahol van, mert nem mélyülünk el az Igében. Felületes az ige ismeretünk, kiragdunk igéket a kontextusából, azokat az igéket, melyek nem ízlésünk szerint vannak azokat mellőzük, deduktív módon tanulmányozzuk a Bibliát, stb.
Vissza kell térnünk az IGE igazságaihoz. Ha a tiszta evangéliumot fogjuk hírdetni és nem vallási dogmákba zárt rész igazságokat akkor be fog teljesedni a Márk 16,20. Hiszem, hogy az Úr meg fogja erősíteni az igét jelekkel és csodákkal. Ettől nem zárkózok el. Az én hívatásom a Biblia szerint nem csak a prédikálás - ez az egyik leg magasztosabb feladat, de más is van: Márk 3,14.15, Máté 10,7.8, Ján14,12. A legfontosabb, hogy Jézussal legyünk, az Ő beszéde legyen bennünk és tegyük az Ő akaratát. A Jézus akarata, hogy a mai egyház, ami Jézus Krisztus teste ugyanazt cselekedje amit Jézus tett itt a földön.
Kérdés: A te gyülekezeted azt teszi, amit Jézus tett és még nagyobbakat is azoknál?
Térjünk meg az Igéhez, hittel ragadjuk meg az Úr szavát és cselekedjük az Ő akaratát. Ő a Názáreti Jézus az, aki ma is cselekszik. Péter és János szavai: "amim van, azt adom néked a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!" ApCsel 3,6
A mai világnak elege van a vallásos szertartásokból, ugyanakkor kiábrándult a csaló és tévtanító lézengőkből (ilyenek a bibliai időkben is voltak) - mutassuk be a világnak az igazságot a hatalmas és dicsősséges megváltónkat, aki mindörökké ugyanaz. Éljünk egy igazi, gyakorlatias hívő életet, ahol működik az Úr ereje.
A Bibliában találunk érdekes dolgokat, amelyek eltértek az akkor élő vallásos emberek szokásaitól. Bizonyos esetekben Jézus érdekes módszerrel gyógyított. Ez még nem jelenti, hogy az hamis. Ha valami idegen a mi vallásos kultúránktól, még az nem jelenti, hogy a Bibliától is idegen. Járjunk Ige szerint a Lélek vezetésében.
HALLELUJA!!!