Monday, December 13, 2010

"Miscarea Strajerilor" - megfújták a kürtöt

Kedves élmény volt a számomra részt venni a "bőjt és ima" konferencián a Félix fürdőben. Kíváncsiságból mentem el (sokat lehetett hallani róluk, különösen miután Ton testvér felzárkózott mellettük.) Jól éreztem magam, a tanításokban is kenetet tapasztaltam. Számomra építő volt az Aurelian Barbu baptista lelkipásztor tanítása. Testvérünk elmondta milyen üres volt a szolgálata és milyen nehéz volt számára az imádkozás, míg meg nem értette, hogy szüksége van többre. Erre ő maga jött rá, senki nem tanította, senkitől nem látta, hanem olvasva az Isten igéjét. Bizonyságtevéséből kiderült, hogy az amit az első gyülekezetek átéltek azt ő is átélte. Örömmel, pátosszal beszélt ami csodatevő Istenünkről, aki ma is ugyan úgy munkálkodik mint régen.

Sok negatívat mondanak erre a mozgalomra, különösen azok, akik el se mennek személyesen meggyőződni. De ennek ellenére én is igazat adok a Ton tv. nyilatkozatának, hogy egy ébredési mozgalom. Addig míg Jézust testben megjelent Krisztusnak vallják, hírdetik a szent és tiszta életet, a megtérést és bűnök bocsánatát és ugyanakkor a gyógyulást és szabadulást(amik nem csak beszédben állnak - hanem valóságos csodák történnek) nem mondhatunk rájuk rosszat.
Sőt ima és bőjtre hívják fel a gyülekezeteket. Kérdezem nekünk nem erre van szükségünk?
Bár a magyarságban is elindulna egy ilyen mozgalom, ahol nem azon van a hangsúly, hogy te milyen felekezetű vagy, hanem lehetünk egyek a többszínüségben. Nem gondolom, hogy ez identitás zavarhoz vezet, hanem Bibliai egységhez.
Sajnos sokan ma a felekezet iránti hűségükben többet látnak, mint amit a Biblia kijelent. Ezért különféle határozatokat, szabályokat és nyilatkozatokat írnak, s közben a Szentlélek megszomorodik, mert Ő a szeretetre és a békességre nevelminket. Nekünk a Bibliához kell hűségesen ragaszkodni. Ugyanakkor megtalálni azokat akik velünk együtt vágynak többre, a Krisztus megismerésére és a vele való élő közösségre. Nem a kegyességi gyakorlatainknak a változatossága kell elválasszon minket.

Én mint részt vevő (igaz nem sikerült minden alkalmon részt venni) jól éreztem magam. Ott volt az Úr. Szükségünk van az Úr jelenlétére és akkor fognak történni dolgok. Még háborúságok is...

4 comments:

Csaba said...

Halleluja!Munkalkodik az Ur!Dicsoseg Neki!...Varjuk az ebredest ugy roman,mint magyar kozossegeinkben!...Szukseg van!

4given2serve said...

Mikor szolgált az Aurelian Barbu, megszeretném énis hallgatni.

Unknown said...

Péntek délelőtt.

Melinda said...

Azt tapasztaltam én is az utobbi idöben, hogy az ismeretségi körünkben, több személy akik megvoltak a vallásos életükkel, változáson mennek keresztül. Jobban egy tiszta, szent életre törekszenek. Az Ur ébreszti az övéit mindenhol. A Lélek késziti a Menyaszonyt!